Megjelent a “Szabadon” lemez

Megjelent a SZABADON  című lemezem, amelyen közismert magyar népdalokat dolgoztam fel. Pl.: A csitári hegyek alatt, Tavaszi szél, Hull a szilva a fáról …. Az a célom, hogy visszahozzam őket a köztudatba, hogy ismét közösen tudjuk énekelni őket, szabadon. Feldolgozásomban olyan populáris köntösbe bújtatom ezeket a dallamokat, hogy a mai, fiatalabb korosztálynak is könnyebben befogadható legyen, szívesen énekeljék, ugyanakkor szüleik, nagyszüleik is ráhangolódjanak a lemezre, a koncertre. 

  „Sokan jártunk már úgy, hogy egy népdal ismerősen csengett a fülünkben, egy-két sorát talán még fel is tudtuk idézni, aztán rájöttünk, hogy nem megy tovább. Régen még tudtuk, hiszen általános iskolában tanultuk, de az már olyan rég volt,…. s szinte teljesen elfeledtük….” Kovács Nóri

MEGVESZEM

„Tavaszi szél” videóklip

Készülő SZABADON c. albumom első videoklipje a Tavaszi szél. 

„Sokan jártunk már úgy, hogy egy népdal ismerősen csengett a fülünkben, egy-két sorát talán még fel is tudtuk idézni, aztán rájöttünk, hogy nem megy tovább. Régen még tudtuk, hiszen általános iskolában tanultuk, de az már olyan rég volt,…. s szinte teljesen elfeledtük….” 

Egy új lemez a SZABADON összeállítására és kiadására készülök, amelyen közismert magyar népdalokat dolgozok fel. Pl.: A csitári hegyek alatt, Tavaszi szél, Hull a szilva a fáról …. Az a célom, hogy visszahozzam őket a köztudatba, hogy ismét közösen tudjuk énekelni őket, szabadon. Feldolgozásomban olyan populáris köntösbe bújtatom ezeket a közismert dallamokat, hogy a mai, fiatalabb korosztálynak is könnyebben befogadható legyen, szívesen énekeljék, ugyanakkor szüleik, nagyszüleik is ráhangolódjanak a lemezre, a koncertre. Célközönségem tehát igen széles. 

Tavaszi szél (Tavaszi napsugár)
Kovács Nóri – zene (részben tradicionális), szöveg (részben tradicionális), hangszerelés, ének, vokál
Jónás Barnabás Earnie – hangszerelés/mix/master
Németh György – gitár 

Tavaszi szél videoklip stáb: 

Kovács Nóri – forgatókönyv
Balázs Sándor – operatőr
Szentesi Richárd – segéd operatőr
Sznák Ádám – drón kamera, gimba

Pádár Bernadett – haj, smink

Külön köszönet:
Magyar Gábor
Hubert Béláné Judit
Kádas István
Sándor Eszter

“Magyarnak Lenni” koncert Csillebércen

2018. Augusztus 23-án „Magyarnak Lenni” címmel nagykoncertet tartottam a budapesti Csillebérci Szabadtéri Színpadon.

Köszönöm a zenészeknek és táncosoknak –Tóth Luca Réka, Németh György, Szőke Márk, Sándor István – a közreműködést! A közönségnek pedig, hogy ilyen sokan megtiszteltek! 

Megjelent a „Magyarnak Lenni” CD

Örömmel tudatom, hogy megjelent legújabb, „Magyarnak Lenni” című lemezem. Kérésére szívesen dedikálom koncertjeim után vagy postán is elküldöm. Köszönettel várom rendelését email-ben:
kovacsnori@kovacsnori.com

A lemez ára 3500 Ft + 500 Ft postaköltség.