Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Szabadon – Interaktív családi koncert

2021-10-17 .16:00 - 17:00

KOVÁCS NÓRI

“SZABADON” c. interaktív családi koncert

Kovács Nóri koncertje kiváló családi program kicsiknek és nagyoknak, a kulturális töltődés mellett énekzenei élményt és ismereteket nyújt! Szeretettel várunk!

  1. október 17. vasárnap 16 óra

Jászberény, Déryné Művelődési Központ

 

A koncerten közreműködnek:

Németh György, gitár és Jónás Barnabás (Earnie) billentyűs

Kovács Nóri a SZABADON c. lemezén közismert magyar népdalokat dolgoz fel pedagógiai nevelő célzattal: populáris köntösbe bújtatja a dallamokat, hogy a mai, fiatalabb korosztálynak is könnyebben befogadható legyen, az óvodában, iskolában tanult dalokat szívesen énekeljék, ugyanakkor szüleik, nagyszüleik is ráhangolódjanak az ismert, de már sokszor feledésbe borult énekzenei élményekre.

 

„Sokan jártunk már úgy, hogy egy népdal ismerősen csengett a fülünkben, egy-két sorát talán még fel is tudtuk idézni, aztán rájöttünk, hogy nem megy tovább. Régen még tudtuk, hiszen általános iskolában tanultuk, de az már olyan rég volt, …s szinte teljesen elfeledtük…

A SZABADON című lemezemen közismert magyar népdalokat dolgoztam fel. Pl.: A csitári hegyek alatt, Tavaszi szél, Hull a szilva a fáról …Az a célom, hogy visszahozzam őket a köztudatba, hogy ismét közösen tudjuk énekelni őket, szabadon. Feldolgozásomban olyan populáris köntösbe bújtatom ezeket a dallamokat, hogy a mai, fiatalabb korosztálynak is könnyebben befogadható legyen, szívesen énekeljék, ugyanakkor szüleik, nagyszüleik is ráhangolódjanak a lemezre, a koncertre.” Kovács Nóri

 

Kovács Nóri énekes, dalszerző elsősorban a népzene, a világzene és a pop műfajában alkot. Húsz éve választotta hivatásává az előadói pályát. Ezen időszak alatt több mint 30 lemezen közreműködött és 14  szóló albumot jelentetett meg. 25 országban, 3 kontinensen koncertezett.

Magyarország hivatalos kulturális arcaként, több európai és amerikai rendezvényen képviselte hazánkat. Népzenei gyökerei a nyolcvanas évekre nyúlnak vissza. Számos erdélyi gyűjtő körúton vett részt, amelyek anyagát feldolgozta zenéiben. 2002-ben zenepedagógus diplomát szerzett az ELTE-n.
Munkásságát a Duna TV nyomon követi, lemezbemutató koncertjeit sugározzák a televízióban.

Különböző népzenei és világzenei formációival szinte az összes magyarországi nagy fesztiválon, valamint a MÜPA-ban, Papp László Sportarénában koncertezett már.
Több neves külföldi és magyar zenekarral dolgozott együtt: Transglobal Underground (Anglia)  BBC Scottish Symphony Orchestra (Skócia),  100 Tagú Cigányzenekar, Wolf Péter és a Liszt Ferenc Kamarazenekar, MR2 Szimfonikusokkal, Berecz András, Motiva, Rajkó zenekar, Balázs Fecó, Varga Miklós.

Nevéhez fűződik a – Repülj madár – Magyarország Imázs-dala.

 

Elismerései:

2010 –ben a magyar állam Népművészet Ifjú Mestere díj

2013-ban A Transilvanian Music Awards – Folk/World  kategóriájának díja
2016-ban Az év énekesnője (Hungarikum bizottság javaslatára).
2017-ben munkásságát a magyar állam Nemzeti Érték-ként ismerte el
2017-ben Magyar Kultúráért Díj

 

A koncerten közreműködnek:

Németh György, gitár és Jónás Barnabás (Earnie) billentyűs

 

A Jászok c. monumentális produkció által már megismert Soós Andreának, a Primula Produkció Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdonosának célja az értékteremtés és érték megőrzés, a tradíció és a modernitás, a múlt és a jelen találkozásának harmonikus művészeti élménybe foglalása és átadása. Mindig szem előtt tartva a magas művészi és szakmai színvonalat. Programjaikban a színházi élmény mellett cél, hogy tudást is adjanak át.

 

Részletek

Dátum:
2021-10-17
Időpont:
16:00 - 17:00

Helyszín

Jaszbereny
Lehel Vezér tér 33. + Google Térkép